Barcs János

AZ A HÓPIHE
(Marikának)

Hópihe táncolt a kezeden:
fölöttünk téli nap játszott,
úgy indult el ott a szerelem,
vittem neked hóvirágot.

Rám mosolyogtál s megköszönted.
Riadtan nézted mint csodát,
fátylat körénk rakéták szőttek
míg futottunk a kerten át.

Ágyúk dörögtek a berekben,
aknák ríttak, vas-lidércek,
ágak nyögtek eszeveszetten
s tüzes foga nőtt a szélnek.
Évek szöktek már életünkből;
de az a csokor most is él:
hány vihar táncolt minket körül,
járva a világ véginél.

Fénytelen évek templomából,
farkasüvöltés száll felém: -
s az a hópihe még ott táncol
hitvesem anyás tenyerén.